INTERJÚ

Sportcsarnok

Hodi-Pongrácz László

„Örök szerelem marad a kézilabda”

A 2017/18-as szezon utolsó őszi fordulója után visszavonult az aktív játéktól Hodi-Pongrácz László. A Tatai AC középső védőjével a pályafutását lezáró mérkőzés után beszélgettünk.

TAC: - Hogyan élted meg az utolsó mérkőzést, ahol játékostársaid és a szakosztály is elbúcsúztatott?

- A szívem még vitt volna előre, de be kellett látnom, hogy egy idő után fizikailag nagyon nehéz bírni a terhelést. Nem könnyű búcsúzni, de tartottam magam, igyekeztem kemény maradni; a pályán is mindig arra törekedtem, hogy ezt nyújtsam.

Ahogy azt a lefújás után is mondtad, 32 éved van a kézilabdában. Hol és hogyan kezdődött a pályafutásod?

- 10 éves voltam, amikor először lementem edzésre Basky Péterhez a Fazekas általános iskolában. Ott azonnal eldőlt, hogy ez lesz a sportágam.

Más sportban is kipróbáltad magad?

- Ahogyan a legtöbb fiú, úgy én is fociztam, később a súlyemelést is kipróbáltam, de végig kitartottam a kézilabda mellett.

Hogyan alakult a pályafutásod?

- 16 évesen már a felnőttek között játszottam, majd Tatabányára kerültem, ahol bemutatkozhattam az NBI-ben. Játszottam még Százhalombattán és Gyöngyösön is, végül itt, a TAC-ban zártam le a pályafutásomat. Ennek külön örülök, hiszen tatai születésű vagyok, és mindig visszahúzott ide a szívem.

A TAC-nál főleg a védekezésből vetted ki a részed; milyen posztokon játszottál szívesen?

- Általában védekezés-specialistának tartanak, de azért volt olyan szezon, ahol 158 gólt lőttem, úgyhogy talán elmondható, hogy elöl, az ellenfél kapujánál is feltaláltam magam. Az biztos, hogy a védekezés nagyon összetett folyamat, nagy akaraterő kell, logika, gondolkodás, hiszen végsősoron ezeken múlik, hogy odaérsz-e időben vagy nem.

Egy ilyen hosszú pályafutás után elég nehéz kérdésnek tűnik, hogy kik voltak a kedvenc játékostársaid az évek során?

- Valóban, szerencsére rengetegen vannak, sokáig tudnám a neveket sorolni. Pályafutásom elején sokat jelentett, hogy együtt játszhattam például Sipos Gyurival, Bársony Lacival, aztán nem sokkal később Sibalin Jakabbal vagy Marosi Lacival. Később aztán a Tatabányában elég kemény védőfalat alkottunk Nenad Szaviccsal, úgy tudom, hogy egyszer még egy játékvezetőknek tartott konferencián is elemezték védekezési stílusunkat. Aztán ugyancsak Tatabányán, szinte a szemem előtt nőttek fel a Kanyó-testvérek, és nagyon jó emberi kapcsolatba kerültem többek között Szám Ferivel, Szalczinger Janival, Czérna Tibivel és Lehőcz Zolival.

Hasonlóan nehéz kérdés, hogy sorold fel azokat az edzőket, akikkel szívesen dolgoztál együtt!

- Igen, szerencsére itt is hosszú a névsor. Basky Pétert már említettem, nála kezdtem, aztán később is volt edzőm. Sibalin Jakab először játékos példaképem volt, aztán együtt játszottunk, végül az edzőm lett. Szintén sokat tanultam Debre Viktortól, Kaló Sanyi bácsitól és Kanyó Antaltól.

Az utolsó meccs utáni villáminterjúban volt egy érdekes mondatod, miszerint nem tartottad magad tehetséges játékosnak. Ez elég furán hangzik tucatnyi sikeresen megvívott NB-s szezon után!

- Pedig tényleg így gondolom! Természetesen szívesen lettem volna válogatott, de mindig pontosan be tudtam mérni a helyem a rangsorban. Az akaraterővel, a küzdőszellemmel soha nem volt gond, mindig a szívemet adtam bele, ám a posztomon voltak nálam jobbak. Elég, ha mondjuk Mezei Ricsit vagy Zubai Szabit említem.

Abban azért egyetérthetünk, hogy az akaraterő mellett a fizikai erővel sem voltak gondjaid!

- Mindig érdekelt a sport ezen területe is. Több mint 15 éve foglalkozom testépítéssel, ezzel párhuzamosan pedig erőnléti és személyi edző is lettem. Az utóbbi időben mindez kiegészült a fitnesszel is.

Amikor idén márciusban, Veszprémben súlyos sérülést szenvedtél és hónapokra kiestél a játékból, kevesen gondolták volna, hogy visszatérsz!

- Nem szerettem volna sérülten visszavonulni, úgyhogy igyekeztem amennyire tudtam és ősszel már újra pályán voltam.

A mostani, PLER elleni találkozón viszont kikaptunk, ami szintén nem méltó egy búcsúmeccshez. Lehet, hogy látunk még valaha a küzdőtéren?

- Először is hadd köszönjem meg mindenkinek a búcsúztatást! Külön a támogatást a páromnak, aki rengeteg áldozatot hozott az évek során. Köszönöm az eltöltött éveket a játékostársaimnak, a TAC vezetőinek és mindenkinek, aki mellettem állt! És hogy lehet-e majd még látni engem a pályán? Nos, van egy mondás: soha ne mondd, hogy soha!

Friss információk a Facebook-on!

Friss információk a Facebook-on!

Cím

2890
Május 1. út - Keszhelyi út sarka
Tata, Hungary
Komárom-Esztergom Megye

Kapcsolat

Email: info@tataiac.hu
Tel.: +36 34 657 069