INTERJÚ

Sportcsarnok

Szám Ferenc

Búcsúzik a közönségkedvenc

2018. július

Nyolc szezon, 200-nál is több bajnoki, illetve kupameccs és több mint 600 gól után távozik a Tatai AC-tól Szám Ferenc. A búcsú alkalmából beszélgettünk vele a kezdetekről, a németországi idegenlégiós évekről, családról és a folytatásról.

TAC: - Sportos családból jössz, édesapád tagja volt a legendás tatabányai kupagyőztes kézilabdacsapatnak, unokatestvére kiválóan asztaliteniszezik. Nálad hogyan kezdődött, egyértelmű volt, hogy kézilabdázó leszel?

- Egyáltalán nem. Olyannyira nem, hogy nagyon sokáig fociztam a Tatabányában és csak 17 éves koromban kezdtem el komolyabban kézilabdázni.

Mi történt?

- Édesapám, aki ugye tagja volt az 1969-ben kupát nyert tatabányai kézilabda csapatnak, egy alkalommal az Eötvös iskola tornatermében teniszezett, ahol találkozott Szurcsik Tanár úrral. Hogy miről beszélgethettek, azt nem tudom, de az biztos, hogy Tanár úr ezután szólt, hogy, ha van kedvem, menjek le kézilabda edzésre Tatára.

De azért nyugtass meg, nem akkor fogtál a kezedbe először kézilabdát?

- Nem, persze, hogy nem:). Vértesszőlősön jártam általánosba és rendszeresen részt vettem az iskolák közötti kézilabda meccseken. Ilyenkor Horváth Árpád mindig mondta is, hogy menjek kézizni, de nekem akkoriban a foci volt a legfontosabb. Aztán végül mégiscsak ennél a sportnál kötöttem ki:).

Nem volt hátrány, hogy viszonylag későn kezdted?

- Azt mondják, nem voltam ügyetlen:). Tény, hogy alig egy évvel később már a Tatabánya ifivel edzettem, és még nem voltam 19, amikor Kanyó Antal jóvoltából az akkor NBI/B-s Tatabánya felnőtt keretével kezdhettem meg a felkészülést a tavaszi szezonra. De, ha már az edzőknél tartunk, fontos megemlíteni, hogy rengeteg köszönhettem Szurcsik Istvánnak, Basky Péternek, Kanyó Antalnak, akik rengeteg jó tanáccsal láttak el és sokat segítettek, hogy igazi kézilabdázó legyen belőlem.

De visszatérve a késői kezdéshez: amennyivel később indult a pályafutásom, annál tovább játszottam, nem égtem ki korán, 37 évesen is még az NBI/B-ben léptem pályára.

Esett szó a pályafutásod szempontjából meghatározó edzőkről, most beszéljünk azokról a játékostársakról, akikre szívesen emlékszel vissza?

- Tatán és Tatabányán is egy nagyon befogadó társaságba kerültem, és olyan nagyszerű sportemberekkel játszhattam együtt, mint a Zeck-testvérek vagy a Lengyel-fivérek, Fülöp Péter, Kranz Antal. Sokat köszönhetek Kiss Istvánnak, Bodnár Istvánnak és Kuzma Norbertnek is, Czérna Tibivel és a Kanyó-testvérekkel pedig baráti kapcsolatba kerültünk, a magánéletben is tartjuk a kapcsolatot, összejárnak a családok.

Térjünk vissza a karrieredre: a kezdeti sikerek után jött 2002. február 22-e. Hogyan él emlékezetedben az a bizonyos nap?

- Igen, ez egy nagyon szomorú történet… Egyik játékostársammal tartottunk Dunaújvárosba, amikor frontálisan ütköztünk egy szabálytalanul balra kanyarodó kocsival. A sofőr meghalt, a társam és én is súlyos sérüléseket szenvedtünk. Fél évet kellett kihagynom, de szerencsére teljesen felépültem, a későbbi pályafutásomat nem hátráltatta a sérülés.

Visszatérésed után következett az Alba Regia, hogyan kerültél oda?

- A Tatabánya feljutott az NBI-be, én pedig a több és folyamatos játék reményében Fehérvárra igazoltam. Három szezont húztam le ott, nem bántam meg a váltást.

A 2004/05-ös szezonban, az őszi szezon után jött Németország, a szászországi Aschersleben, ahol négy és fél szezont töltöttél.

- Igen, a németek bajban voltak, a kiesés fenyegette a csapatot, ezért 2005 tavaszán alig pár nap alatt leigazolták a rutinos Ádám Lászlót és engem. Jól ment a játék, ráadásul 2007-ben az az orosz Dimitrij Filippov lett a játékos-edzőnk, aki korábban világ- és olimpiai bajnok volt az orosz válogatottal. Sokat lehetett tőle tanulni, vezetésével feljutottunk az ottani harmadosztályba, a Regionalligába.

Olvastam egy nyilatkozatodat, ahol azt mondtad, az volt a legfurcsább, hogy a németek sokkal hidegebb vízben zuhanyoztak, mint amit Te megszoktál itt Magyarországon. Tényleg ennyire vészes volt?

- Hát, sokkal jobban bírták a hideget, mint mi magyarok. 12 fokban már rövidnadrágban jártak, egy alkalommal pedig, amikor szezon végén az Északi-tengerhez kirándultunk, simán belementek az ivóvíz hidegségű vízbe. Engem is hívtak, de inkább kihagytam…

Végül mégis hazatértél Magyarországra és a TAC-ba igazoltál, ez hogyan alakult?

- Szép volt, jó volt, de elég volt kint, pedig mindenem megvolt mégis húzott haza a honvágy és végül a 2009/10-es idényt már itt kezdtem Tatán. Megkerestek, tetszett, amit felvázoltak és hát, jó volt a csapat: a régiek közül is sokan itt voltak még, de már jöttek fel a fiatalok is. 2011-ben fel is jutottunk az NBI-be, ahol az őszi idényt jól zártuk, megvertük a közvetlen riválisok közül a Mezőkövesdet, Orosházát és a Pécset is. A tavaszt inkább hagyjuk, az ismert okok miatt végül kiesés lett a vége.

2014-ben mindenkit meglepett, hogy a nagy rivális Dabashoz szerződtél, igaz, egy év után visszatértél, emlékszem, Tatán, a mérkőzés szpíkere azt mondta, hogy visszatért a „közönségkedvenc”.

- Dabasra már korábban is hívtak, többször is, végül úgy döntöttem, hogy belevágok. Mindenáron fel akartak jutni, és én éreztem magamban annyi erőt, hogy segítsek nekik. Azért nem volt egyszerű, mert a dolog úgy nézett ki, hogy munka után autóba ültem, elmentem Dabasra edzésre, majd vissza. Éjszaka értem haza – ezt egy évnél tovább nem lehetett csinálni. De nem bántam meg a dabasi kiruccanást, egészen elképesztő hangulat fogadott a városban, hihetetlenül imádják a kézilabdát, 17’-ben feljutottak és stabil középcsapattá váltak az NBI-ben.

Ami a visszatérésemet illeti Tatára: jól esett, hogy ilyen szeretettel fogadtak és én is igyekeztem játékommal, rutinommal rászolgálni a bizalomra.

Az interjú elején felidéztünk egy dátumot, amihez rossz emlékek fűződnek. Cserében mondok egy másikat, erről biztos szívesebben beszélsz: 2016. április 12.

- Igen, ekkor született kisfiam, Zsombor. Nagyon-nagy boldogság, párommal imádjuk a vele töltött minden másodpercet.

Belőle is kézilabdás lesz? Nagypapa, apuka gondolom, örülne egy ilyen forgatókönyvnek…

- A helyzet az, hogy a párom is nagyon sportos, TF-et végzett, személyi edzőként dolgozik, úgyhogy nem csodálkoznék, ha Zsombor is kedvet kapna a későbbiekben a sportoláshoz. Egy biztos, én nem fogom egyik irányba sem „kényszeríteni”.

Biztos?

- Na jó, legfeljebb irányítgatni:). Az már most látszik, hogy a labdajátékok érdeklik, és hát, jóval magasabb kortársainál:).

- Akkor erre pár év múlva újra rákérdezünk, de addig is, hogyan tovább Szám Ferenc?

- Amióta visszajöttem Németországból, energetikusként dolgozom egy almásfüzitői cégnél. Mellette kézilabdáztam, edzettem, jártam a mérkőzésekre. Ez utóbbiból veszek vissza egy kicsit: barátaimmal, régi tatai játszótársaimmal, Czérna Tibivel a Kanyó-testvérekkel, Lehőcz Zolival, Szalczinger Janival alacsonyabb osztályban folytatjuk, heti egy edzés és egy meccs lesz a „terhelés”.

Tatán láthatunk-e még akár játékosként, akár más pozícióban?

- Egyelőre nincsenek ilyen tervek, de a későbbiekben elképzelhető, hogy edzőként még visszatérek, vannak ilyen ambícióim.

Friss információk a Facebook-on!

Friss információk a Facebook-on!

Cím

2890
Május 1. út - Keszhelyi út sarka
Tata, Hungary
Komárom-Esztergom Megye

Kapcsolat

Email: info@tataiac.hu
Tel.: +36 34 657 069