SZABADIDŐSPORT

ÉRTÉKELŐ

2017 - 2018

2017-ben is tartalmas évet zárt a Tatai AC szabadidősport szakosztálya. A létszám megközelíti a százat, a tagok a testmozgás mellett a helyi kulturális eseményeken is aktívan részt vesznek - hangsúlyozta Horváth Zoltán a szakosztály vezetője. Az év folyamán új szakággal bővült a TAC-család, Tóth Tamara vezetésével egy modern, feltörekvő sport, az állószörf bontogatja szárnyait az egyesület égisze alatt.

TAC: - 2017 második fél évében hol, milyen eseményeken vettek részt a TAC szabadidősport szakosztály tagjai?

- Horváth Zoltán, szakosztályvezető: - Augusztusban a XXXIV. Tatai Minimarathonon vettünk részt körülbelül 80 fővel. A csapat egy része önkéntes munkával, többen pedig aktív futással járultak hozzá a rendezvény sikeréhez.

Szeptemberben az „Európai Sporthét” keretében következtek az IVV (Nemzetközi Népsport Szövetség) túrák Esztergomban és Ácsteszéren, a hónap végén megrendezésre került a 79.Tó-futás és október elején ott voltunk Világ Gyalogló Napon is.

December 31-én pedig a hagyományoknak megfelelően részt vettünk a 33. Tatai Szilveszteri Tó-futáson. Eközben minden hétköznap zajlott a Cseke körüli Nordic Walking program, amelyen kisebb-nagyobb létszámban képviseltették magukat a sporttársak.

Hogyan alakult a TAC szabadidősport szakosztályában működő szakágak létszáma az elmúlt hónapokban?

- A 98 fős szakosztályi létszám igen jó és magas, az aktivitás is példaértékű, vagyis „nem alvó szakosztály” a TAC szabadidősport szakosztálya. A legaktívabb csapatot a sétálók, gyaloglók, Nordic Walking tagok alkotják, de ezen felül azt is ki kell emelni, hogy a szakosztály tagjai a sport mellett a tatai kulturális eseményeknek is aktív résztvevői!

A nyáron egy új szakág, az állószörf (stand up paddle) is csatlakozott a TAC-családhoz. Mit kell tudni erről a sportról?

- Tóth Tamara, a szörf szakág vezetője: - Mozgalmasan telt a 2017-es év a szörf szakág számára. A IV. Tatai Nagy Sportágválasztón hatalmas sikerrel szerepelt a stand up paddle, azaz állószörf sportág a TAC Szabadidősport Szakosztály és az Old Lake SUP állószörf kölcsönző jóvoltából. A világ egyik legfelkapottabb vízisportja óriási népszerűségnek örvendett mind a kicsik, mind a nagyok körében, a bátor gyerekek mellett ugyanis lelkes felnőttek is deszkára álltak a Cseke-tavon. Szerveztünk továbbá SUP nyílt napot az Öreg-tavon és tatai vizeken elsőként lehetőséget biztosítottunk a SUP jóga kipróbálására, szintén egy nyílt nap keretében. Ezt a szintén tatai Ahimsa jógaközponttal együttműködve valósítottuk meg.

A tatai vízisport élet más programjaiból is kivettük a részünket, például részt vettünk az Old Lake Man triatlon versenyen az úszók kísérőjeként.

Olyan nagy horderejű eseményeken is képviseltük Tata városát, mint a II. Budapest SUP, mely során a Római parttól a Kopaszi-gátig tartó mintegy 15 km-es szakaszon eveztünk végig a Duna belvárosi szakaszán.

A magyarországi SUP versenyzés csak 2017-ben indult el igazán, de bízunk benne, hogy idén már lesznek tataiak, akik szeretnének a versenyzéssel komolyan foglalkozni, ehhez mi igyekezni fogunk minden segítséget megadni. Reményeink szerint az Öreg-tó az itthoni SUP versenysorozat egyik helyszínéül is szolgálhat a jövőben.

A szabadidősport szakosztály a tömegsport tevékenységekre helyezi a hangsúlyt, ám a korábbi években bajnoki címeket is szereztünk, például tájékozódási futásban. Született-e bármilyen szempontból kiemelendő helyezés, teljesítmény 2017 második felében?

- Horváth Zoltán szakosztályvezető: - A terepfutók és tereptúrázók mini csapata egyelőre megszűnt, de ez nem befolyásolja a szakosztály tömegsport aktivitásait.

Milyen programok várják az elkövetkező hónapokban a szakosztály tagjait, illetve az érdeklődőket?

- Horváth Zoltán szakosztályvezető: - Március 17-én kerül megrendezésre a XX.Tatai Tavaszi IVV Túra, majd április 28-án következik a XXXVII. Gerecse 50, benne a Bajt és Tatát érintő Gerecse 30 Túra.

Április, május környékén újra Nagy Sportágválasztó lesz az Edzőtáborban, itt meg lehet ismerkedni a túrázással, túraútvonalakkal, a Nordic Walkinggal és szörf bemutatót is tervezünk a Csekén.

- Tóth Tamara, a szörf szakág vezetője: - Igyekszünk minél több tatai sporteseményen bemutatni ezt a nagyszerű és sokszínű sportot, valamint lehetőséget biztosítani a kipróbálására. Ennek megfelelően szeretnénk bemutatni az állószörföt a Víz, Zene, Virág Fesztiválon is. Nyílt napokat fogunk tartani, jótékonysági túrákat szervezünk és minden erőnkkel azon leszünk, hogy minél több tatai lakos megismerje, megszeresse és űzze a SUP sportot.

Ott leszünk a III. Budapest SUP-on és a Balaton-átevezésre is szeretnénk minél több tatait mozgósítani.

- Horváth Zoltán szakosztályvezető: - Május 19-én, szombaton következik a 80.Tó-futás, június utolsó hétvégéjén pedig újra megnyitja kapuit a Víz, Zene, Virág Fesztivál, ahol programajánlatokkal és szörf bemutatóval jelentkezünk.

És természetesen minden munkanap a Csekén reggel 8.00 órától Nordic Walking, a szakág vezetők, Horváthné Hörömpöli Éva és Varga Zsuzsanna folyamatosan rendelkezésre állnak a honlapon található elérhetőségeken.

Korábbi értékelők:

Friss információk a Facebook-on!

Friss információk a Facebook-on!

Cím

2890
Május 1. út - Keszhelyi út sarka
Tata, Hungary
Komárom-Esztergom Megye

Kapcsolat

Email: info@tataiac.hu
Tel.: +36 34 657 069

Links

Website builder
Download for Windows
Download for Mac

Feedback

Please send us your ideas, bug reports, suggestions! Any feedback would be appreciated.