INTERJÚ - CIKK

Sportcsarnok

Értékelés

Biztató idényt zárt a Tatai AC kézilabda szakosztálya

2019. Június

Bajnoki cím a nőknél és a serdülő fiú csapatnál, remek hatodik hely a felnőtt férfi együttesnél: biztató, a következő idényekre nagy reményekre jogosító eredményeket értek el a Tatai AC kézilabda gárdái. Az utánpótlás-képzés biztos alapokon áll, a tudatos munka egyre inkább beérik – foglalta össze a most zárult sportévet Somogyvári Tamás, a Tatai AC kézilabda szakosztályának vezetője.

Tatai AC: - Vége a bajnokságnak, a hagyományoknak eltérően kezdjük az értékelést a serdülő fiú csapattal, amely meggyőző játékkal bajnokságot nyert az NBI/B nyugati csoportjában. 2011 óta először ünnepelhettünk bajnoki címet a férfi szakosztályban, mekkora lökést adhat a siker a tatai kézilabdának?

Somogyvári Tamás szakosztályvezető: - Bízom benne, hogy sokat, pláne úgy, hogy utánpótlás bajnokságban ez az első aranyérem a TAC kézilabda történetében. Mindig hangsúlyozom, hogy az utánpótlásképzésben nem elsődleges cél az eredmény, de mégis egy visszajelzés, hogy hogyan dolgozunk. Különösen értékes, hogy igazi csapatként nyertünk, mindenki hozzátette a maga jó teljesítményét. A csapat több játékosában benne van, hogy felnőttként legalább NBI/B-s, de akár NBI-es játékos legyen.

Az eredmény tehát kiváló, de természetesen nem dőlünk hátra, hanem dolgozunk tovább, hogy minél több korosztályban letegyük a névjegyünket.

Az NBI/B-ben szereplő férfi felnőtt csapat ősszel az ötödik helyen fordult, végül nagy hajrával sikerült megszerezni a hatodik helyet. Hogyan értékeled a teljesítményt, figyelembe véve, hogy a szezon elején a 3-6. hely elérését tűzte ki a vezetőség?

Ami az eredményt illeti, a tavalyi évhez képest előreléptünk, de az is igaz, hogy „csak” alapvető célunkat értük el. De azt se felejtsük el, hogy egy éve nyáron még az is kérdéses volt, hogy indulhatunk-e az NBI/B-ben.

A legfontosabb, hogy tavalyhoz képest a csapat szerkezete és mentalitása is teljesen megváltozott. Talán egy mérkőzésünk volt a szezonban, ahol nem volt esélyünk nyerni. Mindig volt tartása a csapatnak. Megtanultunk egymásért - és bízom benne, hogy a klubért - küzdeni. Harsányi Gergő vezérletével van stílusa a csapatunknak. Sajnos a sérülések nem kerülték el a csapatot és sokszor 7-8 embernek kellett végigjátszania egy mérkőzést, mivel alapvetően kevesen voltunk.

A következő szezonra már komplett csapattal tudunk készülni, ami megnyugtató a jövőre nézve.

A férfi ifjúsági csapat is jobban szerepelt, mint tavaly, őket hogyan láttad, merre tart a fejlődésük?

Ahogy korábban említettem, fontos, hogy minél több korosztályban előrelépjünk, főleg csapat szinten. Különösen fontos ez az ifjúsági csapatnál, ami a felnőtt együttes „előszobája”. Ideális esetben innen kell táplálkoznia a felnőtt csapatnak: a következő szezonban 4 ifjúsági játékos csatlakozik a felnőtt kerethez. A fokozatosság elvét betartva szeretnénk, hogy minél többen meghatározó játékosokká váljanak a „nagyoknál”.

Az őszi értékelőben már szót ejtettünk arról, hogy az utánpótlásképzésben rendkívül fontos, hogy a generációk egymásra tudjanak épülni, ne legyen „lyukas” korosztály. Ennek megfelelően a lány és a fiú kisiskolás és gyermekbajnokságokban is több csapattal indultunk, mennyire vagy elégedett az ott zajló munkával?

Az utánpótlásban dolgozó kollégáimmal maximálisan elégedett vagyok. Öt év alatt a megye legnagyobb kézilabda szakosztálya lettünk. Fiú és lány vonalat egyszerre nem sokan visznek az országban.

Az U9-U10-es korosztályban több mint száz gyerek kézilabdázik, pedig a városban nagy a konkurencia. Kollégáim nemcsak jó edzők, hanem kiváló pedagógusok is, ami minden korosztályban elengedhetetlen. Szinte az egész kistérségben be tudtuk indítani a kézilabda oktatást.

Az idősebb korosztályokban is megvan a megfelelő létszám a minőségi munkához. Edzőink egymással nagyszerűen összedolgoznak, ami megkönnyíti játékosainknak a magasabb korosztályba való váltást.

Ezen az úton kell következetesen és nagy türelemmel haladni és meglesz az eredménye.

A női csapat idén is első lett, megvédte címét a megyei bajnokságban, az ifjúsági csapat pedig egy osztállyal feljebb, az NBII-ben állt helyt. Hogyan látod a női szakág helyzetét a TAC-on belül?

Női vonalon is egyre jobban bővül a hátország, ami esélyt ad arra, hogy minél hamarabb vissza tudjunk jutni felnőtt szinten is az NBII-be. A 2020/2021-es szezont reményeink szerint már az NBII-ben kezdjük. Az ifjúsági csapatból jövőre is többen a felnőtt mezőnyben fejlődhetnek tovább.

A nyári szünet csak látszólag pihenés, a vezetők lázasan dolgoznak, hogy minden összeálljon a következő bajnokság kezdetére. Szakosztályvezetőként mik a tervek az őszi szezonra?

A munka soha nem áll meg. Az utánpótlásban 13 csapattal indulunk a 2019/2020-as szezonban. A női felnőtt csapatunkkal szeretnénk megnyerni a megyei bajnokságot, hogy terveink szerint el tudjunk indulni az NBII-es bajnokságban. A férfi csapatunktól további előrelépést várunk. Szeretnénk ismét a dobogón állni a bajnokság végén.

Friss információk a Facebook-on!

Friss információk a Facebook-on!

Cím

2890
Május 1. út - Keszhelyi út sarka
Tata, Hungary
Komárom-Esztergom Megye

Kapcsolat

Email: info@tataiac.hu
Tel.: +36 34 657 069