INTERJÚ - CIKK

Sportcsarnok

Új edző

Szereti a kihívásokat a női csapat új edzője

2023.

Ivicz Miklós lett a nõi csapat vezetõedzõje. A tapasztalt szakember korábban évekig Bicskén dolgozott, együttesei több alkalommal is játszottak a TAC ellen. „Szeretem a kihívásokat, az NBII-es felnõtt és a másodosztályba feljutott ifik irányítása izgalmas szakmai feladat lesz” – mondta bemutatkozó interjújában

Tatai AC: - Ha jól tudom, elég sok kötõdésed van Tatához?

Ivicz Miklós: - Igen, bár Tatabányán születtem, középiskolába Tatára, a Bláthyba jártam. Sõt, 1996 körül majdnem a TAC játékosa lettem, de végül nem jött össze az átigazolás.

A kézilabda mindenhol végigkísért?

Igen, az általános iskolát Tatabányán végeztem, a Ságváriba jártam, ahol Gera Sándor révén ismerkedtem meg ezzel a gyönyörû sportággal. Nem mellesleg Bodnár „Bodeg” volt az osztálytársam, a csapatban még ott volt Kuzma Norbi is, úgyhogy hamar eldõlt, hogy milyen irányba megyek tovább.

A Bláthynak is jó csapata volt!

Igen, Hajnáczky Dénes vezetésével sok szép eredményt értünk el a középiskolai csapattal. Ez volt az az idõszak, amikor egyszerre voltam a Tatabánya igazolt utánpótlás játékosa a bajnokságban, közben pedig bláthysként játszottam a középiskolás tornákon.

Végül meddig jutottál játékosként?

Végigjártam a korosztályos együtteseket Tatabányán, legnagyobb sikerem egy ifi bronzérem volt. Olyan edzõim voltak, mint Szigeti Ottó, Szitás Gyula vagy Gubányi Ernõ. Aztán viszonylag korán megnõsültem, megszülettek a gyerekek, végül úgy alakult, hogy az élsport már nem fért bele.

De, aki jól figyelt, az késõbb egészen sokáig láthatott Téged a pályán!

Előbb Környén, majd kis kihagyás után Tarjánban és Bicskén játszottam több évet, végül tavaly hagytam abba.

Milyen poszton játszottál?

Hát, gyakorlatilag a kapus kivételével mindegyiken, beállósként kezdtem, aztán átlövõ, majd végül szélsõ lettem.

Közben pedig az edzõsködést is elkezdted!

Bicskén kezdtem utánpótlás edzõként, aztán az évek alatt, szép lassan egy teljes szakosztályt sikerült felépítenünk.

Így aztán a bajnokságokban össze-összefutottál a Tatai AC-val!

Tisztában voltam vele, hogy a Tata milyen minõséget képvisel, nagyon vártam, hogy elkezdõdjön a közös munka. Örülök, hogy végül összejött az NBII, ez nagyon jó az egyesületnek és a játékosoknak is. Nagyon fontos továbbá, hogy az ifik idén már a másodosztályban szerepelhetnek, ez nagyon jó elõkészítést jelent a felnõtt kézilabdára. Még akkor is, ha tudom, érettségi után páran elmennek néhány évre, fontos, hogyha visszatérnek, legalább azon a szinten, de akár feljebb is tudják majd folytatni.

Ezzel el is érkeztünk az idei szezonhoz. A Tata lesz egyetlen vármegyei csapat az NBII-ben, ez a büszkeség mellett felelõsséggel is jár!

Igen, a két élcsapat az NBI/B-s Esztergom és Komárom után mi jelentjük a folytonosságot a vármegyei kézi piramisban, hiszen a Tatabánya és a Dorog eggyel lejjebb játszik idén.

Mik az elvárásaid a szezonra?

A felnőtt csapat szinte teljesen átalakult, alig páran maradtak tavalyról. Jöttek viszont szép számmal újak elsõsorban Tatabányáról és Dorogról, így az elsõdleges feladat az lesz, hogy a sok jó játékosból jó csapatot kovácsoljunk. Az elsõ néhány forduló még biztosan errõl fog szólni, de remek játékosaink vannak, így az alapvetõ elvárás az, hogy bent tudjunk maradni az NBII-ben. Az ifiknél is ez a cél, megõrizni a másodosztályú tagságot.

Friss információk a Facebook-on!

Friss információk a Facebook-on!

Cím

2890
Május 1. út - Keszhelyi út sarka
Tata, Hungary
Komárom-Esztergom Megye

Kapcsolat

Email: info@tataiac.hu
Tel.: +36 34 657 069