Bajnoki cím, két új szakág, folyamatosan bővülő létszám – továbbra is dinamikusan fejlődik a Tatai AC kerékpáros szakosztálya. A közösségi médiában is rendkívül aktív csapat célja, hogy belátható időn belül egy csapatba toborozza a tatai és környékbeli bringásokat – értékelte az elmúlt időszakot Árendás Tamás szakosztályvezető.
TAC: - Hogyan értékeled az 2017 első fél évét, miben fejlődött leginkább a szakosztály?
Árendás Tamás szakosztályvezető: - A szakosztály fejlődésében nagy előrelépést jelentett, hogy elindult két új szakág. A Mountain Bike-osoknál jelenleg 2 fiatalember, a BMX-eseknél 5 kissrác alkotja a kis csapatot.
Idén, márciusban a budapesti BRINGAEXPO volt az első nagy fellépésünk, ezen kívül sikeresen megrendeztük a II. Balatoni Bringatábort, ami 3napos campingezést és bringázást jelent (csapatépítés) a sportoló gyerekek és szüleik részvételével. Házigazdái voltunk első művészi kerékpáros, illetve triál versenyünknek, amelyek a külföldi résztvevőknek köszönhetően egyből nemzetközi versenyekké is váltak.
Ami a „marketinget” illeti: sikerült egy ponyvás nagyutánfutót beszereznünk a TAHIMA ponyvagyártó segítségével. Az utánfutó egyrészt reklámozza a szakosztályt, másrészt a triál kerékpárosok is tudják használni ugrásokhoz a bemutatókon. Ha pedig éppen nem megyünk vele sehová, akkor Tatán, a Vértesszőlősi úton áll 4x2méteres reklámfelületként.
Áprilisban Rábai Dorka bajnoki címet szerzett művészi kerékpárban, néhány héttel később Tatán először rendeztetek versenyt a szakágban. A művészi kerékpár szakág hol tart a fejlődésben?
- Rábai Dorkánál külön kiemelném, hogy alig 11 évesen, mindössze 1 év edzés, illetve pár itthoni és külföldi versenyszereplés után szerezte meg kategóriájában a magyar bajnoki címet Súgta Julianna edző felkészítésével. Az első Tatai Művészkerékpár Versenyre az ország minden pontjáról érkeztek versenyzők, külföldről pedig Szlovákiából. Dorka itt is győztesként szerepelt.
Jelenleg 5 kis művészis lánnyal dolgozunk és az edzőjük is versenyző. Magyarországon nagy barátunk a Romhány SE, ahol csak művészkerékpározás folyik, de nagyon jó kapcsolatban vagyunk a Gútai (Szlovákia) egyesülettel is. A közelben pedig a Baj KSE egyesületében folyik művészkerékpár sportág. A szakág hazai fejlesztésében nagy feladatot vállaltunk magunkra azzal, hogy utánpótlás-neveléssel foglalkozunk és még versenyt is tartunk.
Májusban először vehettek részt TAC-os versenyzők Európa-bajnokságon, ezzel újabb mérföldkőhöz érkezett a szakosztály. A Jánó Péter és Virizlai Botond alkotta kerékpárlabda duó egyelőre tartalék csapatként utazott a kontinensviadalra, ahol most még elsősorban a tapasztalatszerzés volt a fő cél. Hogyan értékeled a csehországi szereplést?
- Így igaz, remek teljesítményt mutattak egész évben a kvalifikáció során, csupán 1 ponttal maradtak le a Baj KSE versenyzői mögött, akik régóta űzik már ezt a sportágat. Végül a második legjobb junior csapatként utazhattak ki az Európa-bajnokságra. Itt segítették az induló csapat felkészülését, de edzettek is, ha esetleg sérülés miatt be kell ugrani a versenybe. Végül nem léptek pályára a hivatalos programban, de ez azt is jelentette, hogy hála az égnek, az első számú csapatban nem történt sérülés. Junior versenyzőkről van szó, legjobb esetben 14 éves srácokról, akiknek az egész szereplés nagy nyomást jelentett, mivel több ezer ember előtt kellett teljesíteniük, de példásan végigcsinálták. Remélem, hogy jövőre már mi leszünk az induló csapat, és még jobb eredményt hozhatunk ezen a nívós versenyen.
Néhány hete hivatalosan is elindult a BMX utánpótlás nevelés, mit kell erről tudni?
- Toborzást tettünk közzé az oldalunkon, elsősorban a BMX és Mountain Bike iránt érdeklődőket megcélozva. Az akció sikeresen zárult és folytatódik is a tőlünk megszokott fiatalos, nagy lendülettel.
Jelenleg a kerékpárlabda edzések mellett a BMX edzéseket is én tartom a TAC székház mögötti betonos pályán - a triál is itt kapott helyet. 5 fiú jár edzésre, egyelőre flatland és szabad stílusú kerékpározást gyakorolnak, később jönnek majd a komolyabb ugratások és a levegőben bemutatott trükkök – ezek edzésére már profi BMX versenyzőt kértünk fel. Célunk, hogy belátható időn belül legyen egy igazi BMX-es pályánk.
Toma Vilmossal elnyertétek a 2016-os év legjobb kerékpárlabda párosa címet, 2017-re mik a tervek?
- Nagyon nagy megtiszteltetés volt ez számunkra, hiszen mindketten szakosztályvezetők vagyunk (Vilmos a Baj KSE-nél), utánpótlás-nevelést vállaltunk és emellett már egyre nehezebb a saját sportkarrierünkre időt fordítani. Rengeteg edzést tartunk és emellett próbálunk mi is a lehető legtöbb időt a kerékpáron ülve tölteni. 2017-ben az első kvalifikációs versenyt megnyertük, ami azt jelenti, hogy esélyesek vagyunk arra, hogy újra kijussunk a világbajnokságra. De van még 3 forduló, igyekszünk megtartani a vb induláshoz szükséges helyünket. Célunk újra elnyerni a magyar bajnoki címet és ismét felállni a világbajnoki dobogóra, ami 2014-ben már sikerült!
Infrastruktúrában történt változás, jelenleg hány pálya áll a rendelkezésetekre?
- A Jávorka Sándor tornaterméből elköltöztünk és egy fantasztikus lehetőséget kihasználva már a Talentum Iskola Sportcsarnokában tartjuk a teremkerékpár edzéseinket. A triál pályánk körülbelül a háromszorosára nőtt a SOFA Faipari Kft. támogatásával, és folyamatban a saját BMX-Mountain Bike pályánk kialakítása is, itt a városban. Mondanom sem kell, hogy ilyen még nem volt Tata életében.
A saját autó és nagyutánfutó felmatricázásával pedig az egész ország területén láthatják elérhetőségünket és a sportágakat, amikkel foglalkozunk.
Aktívak vagytok a közösségi felületeken, a Facebookon átléptétek az 500 like-ot, a you tube-on több kedvcsináló videótok is fent van, mesélj erről egy kicsit.
- Rengeteg energiát és pénzt költünk a reklámra és a megjelenésünkre, ami kifizetődőnek látszik. Az összes sportágunk különleges, extrém, már a legkisebbek is olyan dolgokat művelnek a bringáikon, hogy mindenkinek tátva marad a szája. Ezt ahol lehet, be kell mutatnunk és reklámoznunk kell, hogy sikeresen fejlődhessünk tovább, és esetlegesen még több támogatóra tegyünk szert. A legfőbb célom, hogy a tatai és környékbeli bringásokat (kicsiket és nagyokat egyaránt) egy csapatba hozzam, és országos, akár nemzetközi hírű kerékpáros életet teremtsek szeretett kis városunkban. Saját pályákkal, saját eszközökkel, saját sportolókkal és környékbeli gyerekekkel, akiknek úgy gondolom, hogy fontos a csapatszellem és a hovatartozás.
Mik a tervek nyárra, illetve az év végéig?
- Nyáron az edzéseket szüneteltetjük, de ahogy az iskola kezdődik, újra munkához látunk. Addig is megpróbálunk az összes lehetséges bemutatón részt venni, hogy még több embernek mutathassuk meg tudásunkat, és reklámozhassuk a csapatunkat, fejleszthessük az egész szakosztályt. Egyre több meghívást kapunk az ország egész területéről, a helyszíneken már saját hangosítással és teljes felszereltséggel tudunk bemutatkozni. Szeptembertől kezdődnek újra a megmérettetések, folytatódik a kvalifikáció minden kategóriában és sportágban. Ezen versenyekből mi is tartunk számosat, mind triál, mind teremkerékpár sportágban. A legfőbb esemény az év végi világbajnokság, ahová szeretnénk kijutni. Mikulás és Karácsony között pedig megtartjuk hagyományos évzáró bankettünket, ahol megajándékozzuk a sportolókat, szabad bringázást biztosítunk mindenkinek, miközben a szülők közreműködésével sütiket és üdítőket fogyaszthatunk.
Friss információk a Facebook-on!